Bencu sajnos nem értékelte, h babakocsiba emeltem át a kiságya pihepuha melegéből, de rendes volt, és nem verte nagy dobra az ellenvetését, így szép kényelmesen 13 órára érkeztünk meg a 22es sorszámunkkal az ortopédiai "vakrandira". Előttem a harmincvalahányas került beljebb. Állítólag összekavarodtak a sorszámok végül.
...Tolakodtam kicsit a szellős váróteremben (kábé öten voltunk, ami a reggeli kiscsillióhoz képest elenyésző mennyiség), így hamar bejutottunk. Csak bent várakoztatott a doktor bácsi minket amikor már Bencus is pucér volt, és mindenáron ki akart ugrani a kezemből az öltözőben. Figyeltem befelé. (Látszólag halaszthatatlan magánbeszélgetése volt a csinos asszisztenciával). Vártam, h meddig bírja a nyűglődő gyerekhangokat a doki, és nem zavartattam magam, amikor Bence magasabb fokozatra kapcsolt. Így kisvártatva be is jutottunk.
Bencus sétált picit a doktor bácsi kérésére, de úgy tünt, a dokit jobban leköti a borostyán köves lánca, mint az ortopédiai vizsgálat. Úgyh nem vagyok meggyőzve: megyünk majd kontrollra - máshova.
Konklúzió:
1. Ha kényelmesen szeretnél bejutni a vizsgálatra, reggel kérj sorszámot gondtalanul időzített léptekkel, és délután menj vissza vizsgálatra.
2. Időpontadás nincs a Heim Pálban, ahhoz nagyon problémás, rendszeresen visszatérő páciensnek kellene lenned. 3. Még mindig Te vagy az orvos társadalomért, és nem fordítva.
4. Vagy fizethetsz - gondolom -, de ezt a kérdést nem feszegettem, mert EL - O - VÍ - Í van, és rövid az élet.
2010. aug. 9.
Ortopédiai tanmese
ortopédiai tanmese következik erős idegzetűeknek
Bence párhónapos csípőszűrését a Heim Pálban végezte ugyanaz a szakorvos, akihez Borát is vittük annak idején, és aki Borának tavasszal ortopéd cipőt javasolt. Bencét visszarendelte kontrollra (ami kötelező - hangsúlyozom!), amikor már önállóan jár a gyermek. Ez kábé egy hónapja következett be, ennek okán én elkezdtem szorgalmasan telefonálni az ortopédiára, hogy időpontot kérhessek a doktor úrtól. Rendszeres programmá vált, hogy hétfőn, szerdán, rendelési időben újra és újra megpróbáltam elérni az orvost, aki elfoglalt volt, műtött, nyaralt, aztán még mindig nyaralt, aztán nem volt elérhető, aztán mégsem adhatott időpontot az aszisztenciája. Az időpont nekem azért vesszőparipám, mert az ortopédiai szakrendelésre egyébként nem lehet bejutni. Hétfőn tömeg van, szerdán pedig műtőben lehet az orvos - akár rendelési idő alatt is (!).
Múlt hétfőn tehát azt javasolta a felettéb ellenszenves modorú aszisztensnő, hogy szerdán ne is próbálkozzam, ám hétfőn menjek oda jó korán, és kérjem a sorszámot aznapra. A jó korán az 8? - kérdeztem. Nem. Fél 7 - jött a válasz -, mivel a sorszámokat már ekkor kezdik osztani. A rendelés fél 9 kor kezdődik.
Nos, a hatszázcsilliomodik átalvatlan éjszaka után nekem valahogy nem sikerült odaérnem fél 7re, hogy aztán még várakozhassam két órát a rendelő páciens-baráti atmoszférájában, a műanyag székeken aszalódva, 16 hónapos gyermekemet féken tarva. Ezen időszakot inkább alvással, és egyéb kora reggeli teendőkkel töltöttük - bár kissé aggódva, hogy késve érünk oda...
Nemhiába. Ugyanis fél kilenckor a 22-es sorszámot sikerült - kisebb bonyodalmak árán, amit most mégsem részletezek - megszereznünk. A rendelést háromnegyedkor izzítota az ellenszenves asszisztencia, mikoris rákérdeztem, hogy mennyi idő múlva jöhet létre kapcsolat köztem, és a doktor úr között, ha a 22-es sorszámot bírtoklom.
A válasz az volt, h a mai napon már nem.
A délutáni orvossal viszont igen.
Mivel nem ragaszkodom én már e nagyszerű orvosi csapathoz, a földszinti sorszámosztó hölyet interjúvoltam további kérdéseimmel, aki már az elején bizonyította kedves, és szolgálatkész magatartásával, hogy vele érdemes a témában mélyebben eltársalognom. Olyan elszánt volt a hölgy, h előkerítette nekem az osztályvezetőt, aki felvilágosított engem a rendszer nemműködéséről - nem részletezem szintén - aki csupán azt tudta javasolni ismét, h menjek vissza délután.
Nos, izgatottan várom a délutánt.
Bencémet sikeresen elaltattam 11kor, másfél óra múlva babakocsiba helyezem (üzenet a 8keres mamamiknak: ne nézz csúnyán, lesz nálam molylepke!), hátha tovább alszik, és elszállítmányozom a Heim Pálba. Ha nyú doki jófej lesz, és ad közvetlen bejelentkezési lehetőséget, megtartjuk. Ha nem, akkor magándoki. (Erre mondta egyébként oszt.vez.hölgy, h magándoki sem feltétlenül jó megodás, mert ha valamit nem tud kezelni, és beutal egy rendelő intézetbe, akkor már a közszolgálati rendelésen is fizethetek!
Nnamitszólsz!!!
Erre mondja az általam bizonyosfokig nagyrabecsült michaeljackson, hogy "semmibaj, gyerekek, EL - O - VÍ - Í. Azaz láv. Láv van, gyerekek, kezdjük újra, nyugi."
(Láttátok a filmet? Nem? Egyszer érdemes!)
Bence párhónapos csípőszűrését a Heim Pálban végezte ugyanaz a szakorvos, akihez Borát is vittük annak idején, és aki Borának tavasszal ortopéd cipőt javasolt. Bencét visszarendelte kontrollra (ami kötelező - hangsúlyozom!), amikor már önállóan jár a gyermek. Ez kábé egy hónapja következett be, ennek okán én elkezdtem szorgalmasan telefonálni az ortopédiára, hogy időpontot kérhessek a doktor úrtól. Rendszeres programmá vált, hogy hétfőn, szerdán, rendelési időben újra és újra megpróbáltam elérni az orvost, aki elfoglalt volt, műtött, nyaralt, aztán még mindig nyaralt, aztán nem volt elérhető, aztán mégsem adhatott időpontot az aszisztenciája. Az időpont nekem azért vesszőparipám, mert az ortopédiai szakrendelésre egyébként nem lehet bejutni. Hétfőn tömeg van, szerdán pedig műtőben lehet az orvos - akár rendelési idő alatt is (!).
Múlt hétfőn tehát azt javasolta a felettéb ellenszenves modorú aszisztensnő, hogy szerdán ne is próbálkozzam, ám hétfőn menjek oda jó korán, és kérjem a sorszámot aznapra. A jó korán az 8? - kérdeztem. Nem. Fél 7 - jött a válasz -, mivel a sorszámokat már ekkor kezdik osztani. A rendelés fél 9 kor kezdődik.
Nos, a hatszázcsilliomodik átalvatlan éjszaka után nekem valahogy nem sikerült odaérnem fél 7re, hogy aztán még várakozhassam két órát a rendelő páciens-baráti atmoszférájában, a műanyag székeken aszalódva, 16 hónapos gyermekemet féken tarva. Ezen időszakot inkább alvással, és egyéb kora reggeli teendőkkel töltöttük - bár kissé aggódva, hogy késve érünk oda...
Nemhiába. Ugyanis fél kilenckor a 22-es sorszámot sikerült - kisebb bonyodalmak árán, amit most mégsem részletezek - megszereznünk. A rendelést háromnegyedkor izzítota az ellenszenves asszisztencia, mikoris rákérdeztem, hogy mennyi idő múlva jöhet létre kapcsolat köztem, és a doktor úr között, ha a 22-es sorszámot bírtoklom.
A válasz az volt, h a mai napon már nem.
A délutáni orvossal viszont igen.
Mivel nem ragaszkodom én már e nagyszerű orvosi csapathoz, a földszinti sorszámosztó hölyet interjúvoltam további kérdéseimmel, aki már az elején bizonyította kedves, és szolgálatkész magatartásával, hogy vele érdemes a témában mélyebben eltársalognom. Olyan elszánt volt a hölgy, h előkerítette nekem az osztályvezetőt, aki felvilágosított engem a rendszer nemműködéséről - nem részletezem szintén - aki csupán azt tudta javasolni ismét, h menjek vissza délután.
Nos, izgatottan várom a délutánt.
Bencémet sikeresen elaltattam 11kor, másfél óra múlva babakocsiba helyezem (üzenet a 8keres mamamiknak: ne nézz csúnyán, lesz nálam molylepke!), hátha tovább alszik, és elszállítmányozom a Heim Pálba. Ha nyú doki jófej lesz, és ad közvetlen bejelentkezési lehetőséget, megtartjuk. Ha nem, akkor magándoki. (Erre mondta egyébként oszt.vez.hölgy, h magándoki sem feltétlenül jó megodás, mert ha valamit nem tud kezelni, és beutal egy rendelő intézetbe, akkor már a közszolgálati rendelésen is fizethetek!
Nnamitszólsz!!!
Erre mondja az általam bizonyosfokig nagyrabecsült michaeljackson, hogy "semmibaj, gyerekek, EL - O - VÍ - Í. Azaz láv. Láv van, gyerekek, kezdjük újra, nyugi."
(Láttátok a filmet? Nem? Egyszer érdemes!)
2010. júl. 22.
Síva vs Mary Poppins
... avagy teendők és szemöldök sűrűjében.
Áldás arra a feltalálóra, aki a mosógépet (századunk legnagyobb találmánya - állítom!) létrehozta. Másik áldásom a mosogató gép feltalálójára szálljon, már csak a mosogatógépből kipakoló gépet kellene mellékelni hozzá, ott állnék az első vásárlók tömött soraiban...
Áldás arra a feltalálóra, aki a mosógépet (századunk legnagyobb találmánya - állítom!) létrehozta. Másik áldásom a mosogató gép feltalálójára szálljon, már csak a mosogatógépből kipakoló gépet kellene mellékelni hozzá, ott állnék az első vásárlók tömött soraiban...
Blogom mostanra bensőséges irányú fordulatot vett, és mert jól esne nagyon, hosszan fejtegethetném, hogy miért szeretnék sok karú Síva istenség lenni. Azonban nincs rá elég időm, ráadásul az is átfutott az agyamon, hogy inkább Mary Poppinsnak lenni volna jó. Ő az a mesebeli bébicsősz, aki egy csettintéssel tesz rendet a gyerekszoba káoszában, és csodás kalandokkal teszi élvezetessé a hányattatott sorsú angol hivatalnok-gyerekek életét. Ezen feletti töprengéseim során (teregetés közben) végül is arra a következtetésre jutottam, hogy mégisinkább egy titkárra lenne szükségem, aki még a csettintgetéseket is elvégezné helyettem.
Egyik kismamás oldalon fejtettem ki a sírámomat eképpen:
Egyik kismamás oldalon fejtettem ki a sírámomat eképpen:
....a sok hercehurca időszaka alatt mire tükörbe jutottam, egy ősasszony szemei néztek ma reggel vissza rám.
kerestem vadul a szemöldökcsipeszem, sehol, a költözködés alatt lába kélt, vagy mittudomén melyik gyerkőc csente el, mint aktuális varázspálcát...
úgyh felhívtam egyik kortárs anyukát, h a játszótéri randevúra hozza el a sajátját, és az orczy kertbe hoztam magam rendbe. (ennyit a kozmetikushoz való eljutásról)....
Elnézést ezt a nem tudtam kihagyni. Kérem a blog olvasóit, engedjék meg nekem ezt a pillanatnyi önsajnáltatást! Cserébe egy korabeli Mary Poppins filmplakáttal, (látható hajtott élekkel) szerettem volna kedveskedni, de félve a jogsértő magatartástól, ettől inkább tartózkodom.
break news - Formatervezés Díj
Alábbi blogbejegyzésben vázolt sűrű napi programot fűszerezve jött a hír, hogy díjat nem, de kiállítási lehetőséget nyertem. Hurrá, és kevésbé hurrá. (Mert aki nem akart díjat nyerni, az nem én vagyok - sajnos. Ugyanis meglehetősen jól mutatott volna a díj a vágyott professzionális Babycab oldalon a "termék" mellett, mint ahogy az általam küllemre és belbecsre egyaránt nagyra becsült Cybex oldalain is, minden egyes új(!) termék mellett szerepel egy-egy innovációs díj. Azzal bíztatom magam, hogy a németek - vagy a kínaiak? - talán sűrűbben osztják az ilyesmit, netán több kézből.)
A kiállítás ismét az Iparművészeti Múzeumban lesz a Design Hét keretében, 2010 októberében.
Ezt megelőzi némi papírmunka, melynek határidejéről alaposan lecsúsztam az előző blogbejegyzésben lefestett napi teendők sűrűjében, valamint azért, mert időközben a lakcímünk is megváltozott.
Ez utóbbi nem csak úgy, hogy nna, mivel úgysincs elég dolgom, ezért poénból bevállalok némi hivatali ügyintézést, hanem azért, mert el is költöztünk. Költözködés egyébként kevésbé volt megterhelő, mint a lakcímváltás, amire egyébként Borcsa ovis beiratása miatt volt szükség (lásd: okmányirodai kaland).
A dobozok és fél pár zoknik halmaza alól nem volt időm értesíteni Formatervezés Díj pályázati irodát e lényeges tényezőről, így a hivatalos levelézünk úgymond egyoldalúvá vált. Szerencsére észlelték, így elektronikusan is tájékoztattak némi papírmunka sürgető esedékességéről.
Úgyhogy klaviatúrát feledve tollat és bélyeget ragadok (HAHA - ez a szellemi frissesség a 35 fokban!), hogy a kiállítással kapcsolatos hivatalos iratokat szignózzam és postázzam a kitolt határidőn belül.
Hogyan tud a gyerek hátán (is) folyni a tápláléka
...avagy hétköznapi gyereknevelős kínjaim.
16 hónapos Bencém önállóan eszik.
16 hónapos Bencém önállóan eszik.
Amikor épp nem szopizik. Mert azt mindig. Főleg éjjel. És akkor is leginkább folyamatosan. Vagyis pihenést nem hagyva szüleinek. Ez családi minidrámák alapja is egyébként. Anyja gyakorlatilag nem alszik már másfél éve, apjának van kábé 2 hónap előnye a pihentség terén. Apja szerint nem kéne már szoptatni. Egyáltalán. Apja esetenkénti felbuzdulásában erőt véve magán, egyedül vészeli át az üvöltő gyermekkel az éjszakákat. Anyukája a másik szobába szigorúan elszeparálva hallgatja, amint apa cumisüveggel és cumival felfegyverkezve próbál hárítani. Aztán apuka elutazik pár napra külügybe, és alszik. Eközben gyermek visszaszokik anyukájához.
Amikor már remegek a fáradtságtól, és az előttem tornyosuló, megoldhatatlannak látszó feladat halmaztól, az idegesítővé váló napi rutintól, akkor Bence....
...lepakolja a könyvespolcot.
...a konektorba próbál szívószálat gyömöszölni.
...üzeneteket küld a világ távoli pontjaira a telefonomról.
...kihordja a zoknijait, vagy bármely ruháját a konyhába, vagy a lakás bármely más pontjára.
...felmászik a galériára.
...lepakolja az ebédlőasztalt.
...almadarabokat ken az ágyneműbe.
...magára önti az asztalon felejtett kávés/teás bögrét, és az alján maradt tartalmát szétkeni a padlón. Beleül.(A kávé folt komoly kezelést igényel. A tea kimoshatatlan.)
...a bögrét addig csapkodja a földhöz, amíg megreped.
...kikapcsolja a számítógépet esszéírás közben.
...kihúzza a fiókokat, és ezzel veszélyesen magára rántja az egész komódot.
...cafatokra tépi a papírzsebkendőket és szalvétákat.
...kést vesz elő a mosogatógépből, és boldogan hozza elém.
...nyomkodja a mosógép, vagy bármely elektronika gombjait.
...szétszedi a ruhacsipeszeket. De atomjaira. (Nem is tudtam eddig, hogy egy ruhacsipesznek ennyi alkatrésze van.)
...szétszedi a ruhacsipeszeket. De atomjaira. (Nem is tudtam eddig, hogy egy ruhacsipesznek ennyi alkatrésze van.)
...környezetidegen tárgyakat halmoz a fürdőkádba.
...kékítőt (vagy bármi mást) old az ég vizében.
Miközben próbálod orvosolni az épp felmerülő problémát, ezalatt ő villámgyorsan terem a lakás más pontjában, ahol egy másik ügy bonyolításába kezd, és mire odaérkezel, már orvosolhatod azt is. Ezt egész nap játsszuk (azon két óra kivételével, amikor mély, délutáni álmát alussza az édes).
Van az anyukáknak egy olyan különleges fajtája, akik ebben az időszakban képesek pihenni.
Én ezalatt hibaelhárítok, e-mailezek, netezek, dolgozom, hivatalos tennivalókat intézek, mosok-vasalok-teregetek, lakberendezek, varrok és közben kicsit még zenét is hallgatok. Vagy kabarét. Régebben hangoskönyvet. Olvasni esténként, belealudva, több könyvet, szakirodalmat, blogbejegyzést, híreket, magazint, körímélt, bármit, egyszerre. Írni is. Meg elvétve, napközben, ihletett pillanatokban. És filmeket is hasonlóképp. Szóval a kultúra- és infómixet egyfajta űrkajaként, instant juttatom magamba.
Egyéb szabadidős tevékenységnek meg ott van a játszótér. Bence bátran veszi be a mászókát, hintát, csúzdát - mélázásra időt nem nagyon hagyva. Ha Borcsa is jelen van, akkor lehetőleg egyszerre kívánnak leesni, homokot enni, kavicsot szórni a más gyerekére, lehetőleg a játszótér két egymástól távol eső pontján. Profi anyák ebben a pillantban osztódásra is képesek, miközben még azt is megakadályozzák, hogy a mások gyereke okozzon kárt magában, vagy a sajátjában. Közben szúnyogcsípések.
Kivételes esténként bebringázom a rádióba. Ez a szellemi-, és lelki táplálék, valamint a testedzés aktuális egybegyúrása: saját fejlesztésű kismamajóga. Nagyon hatásos.
Szóval hogy kerül a Bence hátára a reggeli? Két kanállal eszik pár napja. Amíg az egyikkel bíbelődik, addig a másikba gyűjtöm, fújom, rendszerezem a táplálékot. Amint jelzi, hogy jöhet a követező adag, eszközt cserélünk. Jó esetben a szájába kerül a falat, máskor a földre. Ma reggel a hátára. Kanál, villa pedig a földre. Professzionális lettem e téren, és már kapom is elő a harmadik etető eszközt, így a kajafolyam árja nem szakad. Mindeközben a földön, etetőszékben, cipőben (!), ruhán -lehetőleg a ruhát védeni hivatott előkét nem is érintve- gyűlik az étel.
Hát így.
2010. jún. 2.
Formatervezési díj pályázat és pécsi babahordozós találkozó
Hangulatromboló előző bejegyzésem után gyorsan megjegyzem - nehogy szó érje a Babycab háza elejét -, hogy a program azért nem alszik: megpályáztam vele a Formatervezési díjat. Múlt héten tudtam meg, hogy bejutott a 2. fordulóra. Be kell vinni a szakmai zsűri elé a tárgyakat, ahol kiválasztják, mely tárgak alkalmasak a kiállításon való szereplésre, és hogy melyeke lesznek díjazva.
Emellett készülődve az őszi hordozós találkozókra, szeretném teljesíteni a pécsi klub kívánságát, hogy vegyek részt az általuk szervezett divatbemutatón a Babycab ruházattal. Nagyon szívesen mennék, abban reménykedve, hogy nem pont akkor lesz a Formatervezési díj kiállítás az Iparművészeti Múzeumban, amin, reményeim szerint szerepelni fogok!
Így legyen!
off: okmányirodai kaland
nyűgös bejegyzésem előtt magyarázkodom, amiért elhanyagolom ezt a szépen indult kis blogot, de ha olvasod, tán megérted, hogy a Babycab projekt most némileg háttérbe szorult a mindennapi teendők sűrűjében
múlt pénteki etűd:
Nagyon kijöttem a sodromból ma a 8. kerületi okmányirodában.
Egy szimpla lakcímbejelentés miatt, már harmadszor látogattam el hozzájuk (oly vendégszeretőek, és -marasztalóak is, természetesen)
Ezen a rövid héten (hétfő pünkösd volt) kedden tudtam elkezdeni szervezni az költözésünkkel kapcsolatos adminisztrációs vonzatokat, és ekkor derült ki, hogy az eljövendő lakhelyünk közeli elit oviban van 1 darab, azaz PONT egy hely, ahova beirathatom a gyermekem, ha még a héten lezongorázom a lakím bejelentést. Nem elég ugyanis ennek az óvodának az, hogy 8 kerületi lakosok vagyunk, neki életbevágóan fontos, hogy azon belül is PONT az ő körzetükbe legyen a gyermek bejelentve.
Telefonoztam tehát az okmányirodának (sokszor, persze, mert egy hívás kevés ahoz, hogy szóba is álljanak velem), valamint internetes szakoldalakat tanulmányozva próbáltam űrlapot, és további információkat szerezni a témában - hiába, szeretek jólértesült lenni! Azonban nem volt egyértelmű így sem, hogy milyen iratok szükségesek FELTÉTLENÜL a bejelentkezéshez, ezért ráállítottam az édesanyámat (és az ő önkormányzati kapcsolatait) is az embert próbáló ügy felgönygyölítésére.
Miután kiderült, hogy a kitöltendő űrlap csakis az önkormányzaton szerezhető be, személyesen jelentem meg a hivatalban szerdán, vételezetem a szükséges mennyiséget a biztonsági őr jelenlétében, meginterjúvoltam őt is a további ügyintézési kötelezettségeimről, majd ellátogattam a szállásadónkhoz egy szignóra, és vissza. Helyrajzi szám hiányában azonban a bejelentkezésünk tárgytalan volt - gondoltam, sebaj, még két hosszú napom van az ügy lebonyolítására (többek közt azért is örültem, mert bizony előfordul, hogy számos más teendőm is akad azon túl, hogy az önkormányzaton töltöm a 15 hónapos gyermekemmel az időm).
A biztonsági őr is megnyugtatott, hogy csütörtökön amúgy is kevesebben vannak, kisgyerekkel inkább másnap jöjjek.
Csütörtökön ünnepi díszbe öltöztem az alkalomra, és újból ellátogattam az okmányirodába.
Ezúttal nem áztunk el (egész héten borús, és esik az idő), és alaposan felkészülve, immár az összes helyrajzi szám, irányítószám, és aláírások birtokában akadtam el az iroda ajtajában, ahol leeresztett rolók, lakatok és zárak, valamint egy fehér lapon nyomtatott szöveg jelezte számomra, hogy az ügyintézés technikai okok miatt szünetel, a megértésemet kérik. Igyekeztem megértő lenni, majd megvitattam a problémát az óvoda vezetésével is, aki biztosított a türelméről.
Mai napon magabiztosan vetettem bele magam az ügyintézésbe újfent, és mindössze egy órai várakozás után, boldogan huppantam le az ügyfelek számára kijelölt székbe, ahol jólértesültségem teljes tudatában ért a leforrázás, hogy én vagyok az a bizonyos ügyfél - ejtett erről pár szót a biztonságos őr - akivel húsz másodperc alatt végeznek a hivatalnokok.
A kitölötött űrlapokoról - kiskorú gyermek esetében - hiányzik az apa aláírása.
Felháborodásomat tovább fokozva azt is közölték, hogy anyakönyvi okiratokért pedig sürgősen távozzak az otthonomba, mert ami törvényileg szabályozott az pédául ennek az okmánynak a szükségessége. (hol is lakik maga? az itt van a közelben. hamar visszaér vele.) Gyermekemre mutatva jeleztem, hogy a távolság éppoly kicsi valóban, mint a gyermekem, akivel az utat negyedszer járom meg egy csekély statisztikai ügy bonyolítása kapcsán.
Épphogy fel nem törő könnyeimen keresztül azt is közöltem, hogy itt üt meg helyben a guta, de ez valamiért nem hatotta meg egyik közalkalmazottat sem.
Úgyhogy most itthon ülök, és várom Péter, hogy írja alá.
Ha nem jön egy percen belül, aláhamisítom, de bizisten, és visszatérek a hivatalba - remélem, már várnak!
Ovit ismét hívhatom, hogy bocsánat, de ezen a héten már biztosan nem tudom prezentálni a kívánt okiratokat. Hétfőig tartsanak ki. Remélem, hogy tényleg olyan hiper-szuper ez az ovi, hogy megérje az egy heti közigazgatási hercehurcát!
Ps:
2010.május 28. péntek, 15óra 36perc - (megközelítőleg) - a nap süt, szélcsend.
Jelentem: Bocrsa hivatalosan is a Vajda Péter utcai Katica óvoda tagja szeptembertől.
Bence vírusos akármiben betegeskedik enyhén (mert közben orvosnál is jártunk), és előjegyzésbe került a Katica bölcsőde várólistáján.
Pezsgőt bontok.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)