2010. nov. 23.

Textil etetőszék

Babycab etetőszék a MESKA boltban
Megtettem az első lépéseket a "babycab seat" útjára bocsátására.
A név egyelőre munkanév, és a babycab márka alatt fut, (ha már ezzel indítottam el a kabátokat, és a fórumokon is így szerepelek). Gyakorlatilag a mamamik nevezik így a mobil etetőszékem - és bár létezik egy folyamatosan bővülő ötlet lista, - az ideális név még nem született meg.

Az első szék egy kép alapján, Borcsa bölcsődei gondozó nénije kérésére készült, aki ebben kívánta az összesereglő unokáinak egy részét az étkezőasztal köré sorolni. "Olyan ügyes az anyuka, ilyet is biztosan tud csinálni." Hát csináltam, persze!
Aztán magunknak is, aztán barátoknak, és ismerősöknek, folyamatosan javítva, okosítva a prototípust.

Hónapok óta gondolkodom a sorozatgyártás lehetőségein. Táskatervező barátnőm váratlanul felajánlotta, h segítene az árusításában... Tényleg váratlan, de lelkesítő a gondolat. A hatására holnap indulok alapanyagot, kellékeket keresni, és megbeszéltem egy találkozót a közeli varrósuli egyik tanárával, aki már korábban is sokat segített. Bébiszitter is mozgósítva.



Archív anyagra bukkantam a Moholy - Kozma kiállítás kapcsán

Előszó:
Az alábbi bejegyzést megint hónapokra jegeltem, mert ne tudtam eldönteni, h közzétegyem-e vagy sem. Röviden azért, mert a hiúságomat tükrözi: részben a méltatlannak ítélt Design kiállítás kapcsán, részben pedig egy méltató cikk részletének közlésével. 
(Utóbbit kissé túlzónak érzem, sőt, mai szemmel már átértékelődött bennem sok minden a munkám kapcsán. Erről is lesz szó a későbbiekben.) 

Archív anyagra bukkantam a Moholy - Kozma kiállítás kapcsán, több mint fél évvel a kiállítás, és egy nappal a 2010-es Magyar Formatervezési Díj kiállítás bezárása után. Visszafogott felindultsággal írom ezt a cikkelyt, melynek a végén idézek a korábbi kiállításról - a babycab-ről - szóló sorokból.

Utóbbi kiállítás szervezéséről, előkészületeiről nem tudok jó hangulatban  írni. Amilyen flottul és olajozottan telt a moholy-s év és a záró-kiállítás rendezése, annak épp az ellenkezőjét tudnám részletezni a design kiállítás kapcsán, aminek a csúcspontján a megnyitó napja előtt a beöltöztetett babám kidőlt az installációból. Átgondolatlan volt a belsőépítész iroda tervei alapján készült enteriőr - fogalmazom meg óvatosan.
A megnyitót nem láttam. Az alábbi - komolytalan hangvételű - videóra Coolasa hívta fel a figyelmem:
http://index.hu/video/?s=tag:magyar_formatervez%C3%A9s_d%C3%ADj
A zárás előtti napon beugorva, egy rendetlen, rendszertelen kiállítási anyagot láttam. Kevés volt a hely, nem volt alkalmas a munkák méltó bemutatására.
A díjazottakat ismerteti a fenti videó. A kiállítás kapcsán az alábbi cikkekben lehet szemezgetni a kortárs hazai design elemzései között:
http://kultura.hu/main.php?folderID=948&ctag=articlelist&iid=1&articleID=306905
http://epiteszforum.hu/node/17021
http://artportal.hu/aktualis/hirek/szilagyi_b_andras_formatervezesi_dij_2010_vegetalok_igyekvok_es_nyertesek
http://blog.hellodesign.hu/2010/10/05/magyar-formatervezesi-dij-2010-lendul-a-gazdasag-kulcs-a-design/
http://www.hirado.hu/Hirek/2010/10/04/15/Rafinalt_design_aratott_a_Magyar_Formatervezesi_Dij_palyazatan.aspx

Esős nyűgös nap van ma, és Bencével kellett útra indulnom, mert nem volt kedvem segítségért kuncsorogni senkinél. Ringatón voltunk a Mátyás téren, utána elmetróztunk a Néprajzi Múzeumba, ahol taxiba gyömöszöltük a kiállítási anyagomat a babakocsival együtt. Az ölemben utazott hazafelé Bencus, aki nagyon nagyon jó kisfiú volt végig. Későn értünk haza, és ő szó nélkül borult a karomból a kiságy álomszagú mélyébe.
A sikertelennek és macerásnak megélt design kiállítás után melengetően hatnak rám az előkerült cikk méltató szavai:

"A kényelem és elegancia jellemzi Dévai Zsófia kisgyermekes anyukáknak szóló babahordozó kollekcióját. A városi kisgyermekes szülők életmódjának radikális változása miatt egyre népszerűbbek a testre rögzíthető babahordozók. A babakocsi – mivel túlzottan megnehezíti a közlekedést – a dinamikus városi élettől már nem elzárkózó, hanem abban egyre inkább részt vevő szülők igényeinek nem felel meg. Bár a piaci forgalomban kapható különféle babahordozók a szülő és a gyermek szoros testi-lelki kapcsolatát az otthonon kívül is biztosítják, számos funkcionális és esztétikai problémát vetnek fel. Ezek megoldásain dolgozik Dévai Zsófia, aki anyák számára fejlesztette ki babahordozó ruhákból álló kollekcióját, oly módon, hogy a gyermekét hordozó anya megtarthassa nőies, igényes öltözködési szokásait. A babahordozókat az őszi-téli ruhákkal, kabátokkal igen nehézkesen, kényelmetlenül lehet viselni, s rendkívül előnytelenné teszik a nők megjelenését. A tervező olyan dzsekit, hosszú szövetkabátot és poncsót alakított ki, amely a velük szervesen összetartozó babahordozóval cipzárazással és rugalmas betétekkel kapcsolható össze. A ruhák a „babák” nélkül is hordhatók, sportosan elegáns karakterűek. Az ötlet és a technológiai kivitelezés egyszerűen zseniális, okosan végiggondolt, ízlésesen kivitelezett."

Horeczky Mária
Textilfórum 377. szám 
2010. február 22.